top of page

RÓLAM

színész

műsorvezető

1983. január 26-án üvöltöttem fel először. Azóta is akad, hogy felszakad belőlem egy-egy erősebb hang. A kopottas emlékképeimből az sejlik fel, hogy négy éves koromtól már komolyan vettem a zenehallgatást. Nyolc éves forma lehettem, amikor már foglalkoztatott a kérdés: Mi végre vagyunk? Mi a dolgunk? Erre azóta is keresem a választ. Tizenkét évesen felfogtam a környezetemre gyakorolt hatásokból, hogy valami közöm lesz a szerepléshez. Tizenhárom évesen csináltam is egy suli-diszkót. Ugyanezen évben a nyári táborban beneveztem a „helyi” táncversenyre. Legyen elég, hogy megtapsoltak. A középsuli az masszív lázadás volt, tömény tapasztalatszerzéssel. Ki is ötlöttem, hogy színész leszek. És végül lettem minden más is. Papíron színész, vendéglátós, informatikus. Álltam színpadon a Balkan Fanatik zenekar frontembereként, szerkesztettem, vezettem, és szerkesztek, vezetek önálló műsorokat rádiós műsorvezetőként. Játszottam autista fiút, bújtam gonosz ember bőrébe, formáltam tébolyodott apát. Jelenlegi nagy szerelem a 'Fruity Mood' zenei projekt, amelyben írok és szövegelek. Ja, és van egy másik is, a Sense Dj Live, a Radio Sense két órás élő mixműsora, ahol házigazda vagyok. Emellett az Érd Fm és az Érd Most is egy olyan platform, ahol csavarom a szót, sőt, az Érdi VSE hazai mérkőzéseinek speakereként is aktív vagyok, de beszélek fesztiválokon, rendezvényeken is. Szerettem, szeretek, szeretnek - azt hiszem. A lábamban boogie, a fejemben kérdések, a lelkemben zene van. Legjobb barátom a kutyám, Némó. Még mindig csodálom Freddie Mercuryt. Egy példaképem van: Ted Lasso.

A Madár

"KIVÁLÓ SZÍNPADI JELENSÉG - EGYÉNISÉG. SUGÁRZIK BELŐLE A SZÍNPAD SZERETETE, SZÍNPAD IRÁNTI ALÁZAT, A SZÍNJÁTSZÁS ÖRÖME. SZEREPFORMÁLÁSAI MAGÁVAL RAGADÓAK. KÜLÖNÖSEN HÁY JÁNOS: GÉZAGYEREK CÍMŰ DRÁMÁJÁBAN MUTATTA MEG KIVÉTELES SZÍNPADI ÉRZÉKENYSÉGÉT."

Gór Nagy Mária

A Némó & A Madár.png

A NÉMÓ & A MADÁR

"SZERENCSÉS KOMÉDIÁS ALKAT"

Barta Mária

bottom of page